Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Az EU már több alkalommal figyelmeztette Szlovákiát (is) az iskolai szegregációra.
„Az EU már több alkalommal figyelmeztette Szlovákiát (is) az iskolai szegregációra. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a többségtől való elkülönítés nem segíti, hanem éppen ellenkezőleg, megnehezíti a gyerekek felzárkóztatását és társadalmi beilleszkedését – ezért a szelekciót meg kell szüntetni – ez az egyik dolog, amivel foglalkozni kellene.
Szlovákiában valóban magas a roma gyerekek aránya a speciális iskolákban. A téma kutatásával foglalkozó szakemberek ennek egyik okát abban látják, hogy ezek a gyerekek nyelvi hátrányokkal érkeznek az iskolába, ami elsősorban hiányos szókincset jelent.
De ez nem a szlovák nyelv tudásának hiányát jelenti, hanem a tanítási nyelv nem megfelelő ismeretét. Magyar iskolában a hiányos magyar nyelvet, szlovák iskolában a hiányos szlovák nyelvet.”